A cím némi magyarázatra szorul, azt hiszem, hiszen mégiscsak a 20. bajnoki címet ünnepeljük Veszprémben (óóóólé), búcsúzunk az edzőtől (óóóólé), búcsúzunk Marko Vujintól (ólé ólé óóóóóólé, ráadásul a mai Vujinra is abszolút ráillik a címadás), és nekem mégis Sulic teljesítménye volt a címadó momentum. Kicsit fura, tényleg, de akkor is ezt éreztem ma a fő pozitívumnak. Nem lőtt ugyan 10 gólt, de amilyen nyugalommal és elszántsággal tette a dolgát a szögedi falban, az gyönyörű és remélhetőleg előremutató volt. Egyébként is az lett volna, de tőle most különösen az volt. Az egész meccset tekintve amúgy felemás félidőkkel, 20 perc atomvédekezéssel és Nándi irgalmatlan kb. 60 százalékával (nem az egész meccsre értendő, mert az "csak" 50 % volt, hanem arra a húsz percre), precíz, nyomokban ötletes támadójátékkal, a maradékban pedig egy közepes átlaggal döngölte padlóba a Veszprém a bajnoki döntő 3. meccsén ellenfelét. Ezzel vége a klubszezonnak, mindenki koncentrálhat Londonra.

Először is gratulálunk a Fradinak, és elnézést kérünk, hogy ezzel ismét nem foglalkozunk behatóbban, szerintünk amúgy is mindent elmond, hogy kétszer nyer valaki egymás után KEK-et. A mai nap másik meccse miatt sokkal inkább csalódottak vagy dühösek vagy mik vagyunk, és nem is elsősorban a játékosok teljesítménye miatt, sokkal inkább nem értjük, hogy a jóvágású norvég úriember vajon mit keresett a kispadon, és vajon vett-e belépőt, mert nagyjából nézőnek volt jó. Sokkal jobb csapat az ETO, ez kiderült, de hogy taktika, elképzelés és normális cserék/meccselés nélkül ez nem jöhetett ki a pályán, evidens, pedig olyan játékvezetést láttunk Podgoricán, ami bizony ritka. Nem fogunk nagyot elemezni, de azért talán érdemes hajtani.

Amikor ilyen meccset lát az ember, igazából nem is érdekli a végeredmény. Örül, hogy jó hangulatú, itt-ott magas színvonalú meccset láthat, ahol végig óriási küzdelemben aprítják egymást a felek egészen az utolsó másodpercig.

És ez a döntő pont ilyen volt, a győztes megérdemelte a győzelmet, a vesztes a vereséget. Nincs miért bírózni, semmi nem múlt a körülményeken: az a csapat nyert, amelyik sokkal jobban akarta a győzelmet, és többet is tett érte. Ha hozzácsapjuk, hogy még klasszis teljesítményt is láthattunk, sőt, mindkét oldalon volt ilyen, akkor elmondható, hogy maradéktalan kézilabdaélménnyel lettünk gazdagabbak. Elolvasom »

Podgorica, május 13., vasárnap, 19:00 óra. Görbicz Anita 29. születésnapja, és élete eddigi legfontosabb meccse (klubszinten, persze). Annyi elveszített döntő után itt az ideje, hogy végre egyet nyerjen az ETO is, a két norvég, BL-t már nyerő játékossal a sorainkban ez reális elképzelés, még ha a veszprémi odavágó nem is hozta azt az eredményt, amelyben bíztunk és amely pár perccel a vége előtt ki is nézett. Az überbölcsesség azonban érvényes, tök mindegy, mi lett az első meccs eredménye, az számít, hogy a másodiké mi lesz. Hajtsunk, és tekintsünk előre.

Szokásos átigazolási körképünkben igyekszünk rendet rakni a kavalkádban és bemutatni a nagycsapatok kereteiben történő változásokat, bár az elmúlt szezonoktól eltérően még május közepén is nehéz dolgunk akadt, Barcelonától Hamburgig vannak még nyitott kérdések. Hajtás után hírek és pletykák, zuhanyhíradó.

Nagyon szívesen bő lére ereszteném a mondandómat erről a meccsről, de nem tudom, hiszen azon túl, hogy végre úgy játszottunk, ahogy tudunk, csak annyi jut még eszembe, hogy mindkét részről Cozmához méltó transzparenses és verbális megnyilvánulásokkal indult a bajnoki döntő. Ráadásul rendes pici gyermekem azt még elnézte nekem, hogy meccsre mentem, de most szólt, hogy délután igencsak igényli életében való aktív jelenlétem. Szóval mindenki mondja amit gondol, szerintem 1:0, aztán jónapot.

Mire - mi már tudjuk. Nem egyszer történt meg, hogy kétgólos győzelem után a második meccsen vesztett a csapat, de azok idegenbeli győzelmek voltak. Így most inkább azt mondjuk, hogy a Moračában általában jól megy az ETO-nak, nem szoktak beszarni lányaink, és élénken él is emlékeinkben onnan két döntetlen is. Tudjuk - az most több mint elég lenne, egyenesen álomeredmény. De ne szaladjunk előre ennyire, hajtogatás után foglalkozzunk a mai meccsel, mert bizony számos tanulsággal szolgált. ETO-Budućnost 29:27 (13:12).

Elolvasom »

Nem kicsit felzaklatott aggyal tekintünk a hétvége elé, ilyenkor nehéz az embernek azt mondani, hogy csak a sportra gondoljunk, pedig muszáj lesz (és még akkor nallaciról nem is szóltunk). Ráadásul én is azok közé tartoztam, akik a gyilkosság időpontjában éppen hazafelé jöttem Ljubljanából, és másnap reggel olvastam csak a híreket, sosem felejtem el, sokáig fel sem fogtam, mi történt.

Erről többet azonban most tényleg ne, pedig lehetne - hajtsunk inkább egyet, és tekintsünk elé a holnapi eseményeknek. Győr-Podgorica Act 1.

Nekiálltam, de többszöri nekifutásra sem tudtam végigolvasni a győri ítélőtábla indoklásának ismert részleteiről írt cikkeket az ő agyukban teljesen átalakult gyilkosságról, így csak kiragadott mondatokra támaszkodok, de ez most nem érdekel. Ha ők megtehetik, hogy - az akarategység hiányára hivatkozva - példátlanul döbbenetes enyhítést ítéljenek meg egy olyan horda főbűnösei számára, akik véres rothadást hozva ellepték békés kis városomat egy három évvel ezelőtti, szomorú, februári éjjelen, akkor járjon már nekünk is ez. Péntek óta hivatalosan nem csoportosan, csak úgy egyénileg eldöntve és -követve, egymást nem támogatva, csak közelről figyelve, műtéti pontossággal vágtak ki egy szívet, vesétlenítettek egy fiatal életet és vakítottak meg kis híján fél szemére egy, a barátja életét menteni próbáló embert. Ezek csak azok a sérülések, amik véreztek. A szétroncsolt lelkekre orvosság persze nincsen. Egy igazságos ítélet kicsit könnyített volna a helyzeten, de ami ahelyett lett, az csak olaj a tűzre. Kívánjuk, hogy a győri ítélőtábla tagjai még ebben az életükben kénytelenek legyenek megvédeni döntésüket Petre Cozma, Zarko Sesum, Ivan Pesic és a többi közvetlen érintett szemébe nézve.

Az a szép ebben a sportban - meg amúgy a többiben is persze - hogy simán megtörténhet az, ami most, hogy egyenes kieséses szakaszban pont az általános elvárás ellenkezője történjen, de tényleg. Gondolt rá akárki is komolyabban, hogy az első meccs után gyakorlatilag kiesik a Berlin és hogy reciprokára fordul a címvédő továbbjutási esélye? Én nem, ezt bevallom nőiesen, mondjuk letagadni úgysem tudnám, hiszen szépen leírtam a múlt héten. Hajtás után nézzük, miben tévedtem. Mindenben.

Kicsit talán lepihen most ez a honosításos közfröcsögés a tegnapi információk ismeretében, de ettől függetlenül érdemes végignézni ezt a videót, ami a témát járja körbe, jelenlegi és már nem aktív élsportolók közreműködésével. Beszélgetés következik tehát Rácz Mariann exkapussal, aki talán egyedülálló módon volt a magyar és az osztrák válogatott csapatkapitánya is, Harsányi Gergővel, aki szintén kézilabdás és mint azt most, állam leesésével egy időben megtudtam, 4 db diploma tulajdonosa (élsport mellett ez bőven tapsvihar), és Faltusz Viktória, női labdarúgó, mellékesen marketing szakemberrel. A találatot köszönjük _audrey-nak, a kötényblog szellemi anutájának és kivitelezőjének! Hajtás után nem rövid, de érdemes videJó.

Mint ahogy - elsőként a magyar sajtóban, amennyiben lehet ezt mondani - fészkukk-oldalunkon jeleztük, hivatalossá vált, hogy a veszprémi NB1-es csapat a győriek régóta dédelgetett tervét megvalósítva amolyan ETO 2-ként indul jövőre az első osztályban. Részletek még nem ismertek, de mi már vagyunk olyan tökösek (chill is), hogy elgondolkodósat játsszunk, hogy ez most akkor jó-e nekünk, de pláne azért, mert őszintén szólva váratlanul nem ért minket. Csak az hajtson, akit érdekel egy kis hatosfalas agymenés. Vigyázat, kivételesen nem fikázunk!

Tegye fel a kezét, aki nem felejtette teljesen el, hogy a hétvégén BL negyeddöntők vannak férfiúi ágon, emberek! Az a néhány, aki jelentkezik ügyesokos, nekem csak tökvéletlenül ugrott be, de legalább beugrott ugye. Nézzük tehát szépen át, hogy mit is várunk az állva maradt csapatoktól össznépi párosításuk ismeretében. Szívesen sírnánk egy sort az ügyben, hogy itt lenne a helyünk, de a feltételes mód nem játszik a sportban, és idén amúgy sem. Ettől függetlenül majdnem itt lettünk, de tudjuk, hogy a majdnem a semmi kisöccse, és a Leon idei teljesítménye alapján különben is jobban megérdemelte. Így kell 9 sort írni a semmiről, hajtás után folytatjuk tartalmasabban egy csöppnyivel.

Érzésem szerint ugyan most akkora nézetkülönbség a tegnapi meccs kapcsán nincsen, mégis mindenképpen szeretnénk megmutatni a szegedi oldal releváns véleményét, így újra Töcök ontja elétek az igét. A nem dőlt betűs résztől a vélemény az övé. A 2012-es Magyar Kupa döntőjébe vitathatatlanul a két legjobb és messze legnépszerűbb csapat jutott. Ez tény. Tovább viszont nem tudok és nem is akarok érzelmek nélkül erről a tegnapi napról beszélni, és kerülni fogom az ellenfél píszi szerinti dicsőítését is. Az ok pedig nagyon prózai, Magyarország legjobb kézilabdacsapatának nincs szüksége ilyen módon megnyerni egy kupát.

Valószínűleg mi csak fikázni tudunk jól, azért jutnak szünetben ilyenek eszembe, hogy rohadjon már meg mindenki, akinek köze van ahhoz, hogy ha Digisportom van, akkor viszont Sportklubom nem lehet. Vagy hogy zseniálisan jó szó ez a zseniális, ha már hetvenkétszer kell elmondani az első félidőben. Az összes stream is megdögölhet, utálom így nézni a meccseket, és eddig amúgy is szarok voltunk veszprémi szemmel nézve, szóval kupadöntő persze-persze, de lehettek volna sokkal jobbak a körülmények. A második félidőről elmondani semmit nem tudok, az a helyzet, hiszen összesen vagy 3 percet láthattam, és mondjuk kb. 10-be hallgathattam bele. Így hiányos poszt következik, amit majd nektek kell kiegészítenetek.